Isten hozott nálam!


Örülök, hogy meglátogattál, gyere máskor is!

2011. május 14., szombat

"Kincsek között élünk" - kerékpártúra....



...az Ormánságban. Már második alkalommal veszünk részt ezen a túrán. Ennek ellenére nagy lelkesedéssel és izgalommal vártuk a mai napot. Reggel átkerekezve barátainkhoz, felpakoltuk az utánfutóra a bicajokat, és mint általában, ez a nap sem indult zökkenőmentesen. Kiderült hogy az utánfutóra csak három kerékpárt tudunk felpakolni, mivel a fiúk a " főpróbát" egy kicsit lazára vették. Így a főkerékpárosunk Jani bevállalta, hogy az egész távolságot letekeri bringával. Három autóval, felpakolva mindenféle finomsággal, és egy kis tartalék üzemanyaggal elindultunk Sellyére,az Ormánság "fővárosába" . Meglepődve tapasztaltuk, hogy sokkal többen vagyunk, mint az előző évben. Úgy 250-300 főre saccoltuk a jelenlévőket. Gyorsan regisztráltunk, befizettük a nevezési díjat, majd átvettük a pólóinkat, melynek hátoldalán a túra egyértelmű jelölése:




Nagy Attila polgármester köszöntött mindenkit, s indította el a csapatot, rendőrségi felvezetéssel.


 
Utunk első állomása Csányoszró. Takaros tiszta település, az utca mindkét oldalán, végig az út mellett tele virágokkal. Ha mindenhol ennyit tennének az emberek a környezetükért..........!







A Községháza belső udvarában fogadtak minket friss pogácsával és hűsítő italokkal. Megtekinthettük Fábián László fafaragó munkáit és a községben élő asszonyok szőtteseit.





Folytattuk tovább utunkat, most már  egy kicsit rendezettebben:





Vajszlón a Kodolányi János Múzeum udvarában pihentünk meg. Itt is pogácsával és italokkal vártak minket. Mit mondjak, kezdtem kétségbe esni! Hiába az aktív mozgás , amire haza érek minimum két kilóval nehezebb leszek! 

A múzeumban Kodolányi János regényíró munkásságának anyagát és személyes holmijait tekinthettük meg.

 




Egy másik teremben a község lakosai által összegyűjtött paraszti használati tárgyak, bútorok kerültek elhelyezésre.





További utunkat már rendőrségi kíséret nélkül folytathattuk kevésbé forgalmas útszakaszon. Jó tempóban, mindig szemből fújó széllel haladtunk előre, már a nap is erősen tűzött.
Örömmel láttam, hogy egészen kicsi gyermekeket is elhoztak kerékpározni. Csak csodálni tudtam a kitartásukat!



Kerekezés közben sokat beszélgettünk , fel sem tűnt, hogy már megérkeztünk a következő faluba Lúzsokra.
Itt egy nagyon régi talpasház szépsége fogott meg minket. A talpasházat úgy készítették, hogy téglalap alakban négy talpgerendát raktak le a földre. A sarkokra oszlopok kerültek, ezek tartották a koszorú gerendákat. A talpgerendák és a koszorúgerendák közé karókat helyeztek,  ezek közét vesszővel fonták be, majd sárral betapasztották. Ezek a házak megemelhetőek, és a gerendák alá görgőket rakva szállíthatóak.



A falu Református barokk temploma XIX.században épült. Nagyon leromlott az állapota. Ma már csak temetés alkalmával miséznek benne. 



Érdemes lenne felújítani! Igazi kincs!

Tovább kerekezve hamarosan Kemsére érkeztünk. A falu régi talpas templomát 1913-ban lebontották. Mennyezeti fakazettáit a Magyar Nemzeti Múzeum vette meg. Ebből építették a mostani templomot.



Ebédünket Zalátán, a Koccintóban fogyasztottuk el. A menü: vadpörkölt tésztával.
Köszönjük a vendéglátóknak!

S hogy ne lustuljunk el teljesen egy kis kocsikázásra invitáltak bennünket.



 Drávasztárán a kikötőben végre megláthattuk a Dráva folyót is! A fák árnyékában jó nagyot pihentünk, beszélgettünk, ismerősöket kerestünk. A gyerekeket a békák látványa kötötte le, szerették volna megfogni őket, de siker nem koronázta ténykedésüket!





Utunk utolsó állomásán Drávaiványi Református templomát tekintettük meg. Csodaszép!
A templom 1792-ben épült, késő barokk stílusú, festett fakazettás mennyezettel. 167 db festett kazetta van a mennyezeten, középpontjában a "királykazettával", ezen olvashatjuk a készítés időpontját, és a kazetta készítőjét. 



Öt kilométernyi kerékpározás után megérkeztünk a sellyei strandfürdőhöz, mely egyben a célállomás is. 
Szép napsütéses időben, kényelmesen, nyugodt tempóban tettük meg ezt a negyven kilométert. Csodálatos élményben volt részünk!
Nem is gondolnánk milyen sok szépség van körülöttünk, csak ki kell nyitnunk a szemünket és  észre kell vennünk!

Köszönjük a szervezőknek, vendéglátóknak!

Felpakolva bringáinkat, kicsit átszervezve az autókat, már mindannyian autóval mehettünk haza.









13 megjegyzés:

  1. Gratulálok, és látom, szép időtök is volt. csodás lehetett ez a túra
    én is nagyon szeretek bicajozni, csak Baranya egy picit messze van biciklivel:)

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán egy szép nap lehetett! Ennyi szépet látni, s mindezt ilyen körülmények között, ilyen társaságban! Ismerem azt a környéket, Magyarmecskén kezdtem tanítani, Csányoszrón tanultam szőni, de így végigjárva azért egészen más élmény lehetett.

    VálaszTörlés
  3. Szép napotok lehetett!Nagyon jó volt olvasni az élménybeszámolót, felkeltetted az érdeklődésemet!

    VálaszTörlés
  4. Látod az égiek Veletek voltak....Drukkoltam hogy szép időtők legyen...Szép helyen jártatok beszámoló is nagyon jó.Ilyenkor mindig sajnálom, hogy nem tudok bicajozni

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Katalin! Nem tudom az ország melyik részén laksz, de bizonyára felétek is vannak felfedezésre váró vidékek! Mi időnkét azért távolabbi utat is választunk. Utoljára a Fertő-tavat bicajoztuk körbe.

    Ilona nagyon szép nap volt! Sejtettem, hogy itt vagy valahol a környékünkön ( a tanyából kiindulva ). Most merre tanítasz? Elárulod?

    Anita neked is köszönöm! Az Ormánság gyönyörű vidék! Nem is értem miért ilyen "mostoha" ez a vidék! Majd ha a gyerekek nagyobbacskák lesznek elmegyünk közösen bringázni. A gyerekek is örülnének.

    Vera szebb időt kívánni sem lehetett volna! A drukkolásod is besegített. Még mindig nem késő megtanulni kerékpározni. Olyan príma kerékpárutunk van! Semmi baj nem történhetne Veled! Jobban vagy már?

    VálaszTörlés
  6. Igazi élmény volt olvasni a beszámolót, a képeket külön köszönöm. Ettől már csak a részvétel lehetett nagyobb élmény nagy kitartás kellett hozzá.
    Megkérdezhetem mekkora távot bicajoztatok le?

    VálaszTörlés
  7. Jutka aranyos vagy köszönöm! Nem volt nagy a távolság, a mi mérésünk alapján csak 42 km.
    Délelőtt 9 órakor indultunk, és délután fél három, három körül már vissza is érkeztünk a célállomáshoz.

    VálaszTörlés
  8. Hallod Jutka'! "Csak " 42 km....!!!Mi az ????

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, Nagymamis! Sose hallottam még az Ormánságról ilyen érzékletes beszámolót! Büszké lehettek a régiótokra.
    A szőttesek gondolom régi munkák - vagy működhet ott még szövőszék...?

    VálaszTörlés
  10. Kedves Erika!

    Ismet nagyon szepen es reszletesen mutattal be olyat, amirol en sem tudtam.A muzeumban a darabok mind mind csodalatosak.Nagyon sokat lehet tanulni egy egy ilyen neirasodbol, koszonom!

    Mas/

    Nem szoktam merni a mennyiseget de ha illik ide ha nem leirom ahogy en keszitem, es barmileyn hushoz izletes.

    1 egesz tubus vagy flakon ketchup
    4-5 evoknal mustar
    1 kaveskanal pirospaprika
    1 evokanal barnacukor
    4-5 evoknal mez
    1 kaveskanal zuzott csili, darabos

    Ezt osszekeverem egy talban, es ha sok szemelynek keszul emelem az adagot aranyosan.
    Csirkeszarnyat pl teljesen belerakom, forgatom es par orara vagy egy ejszakara is a hutoben tartom.De ahogy irtam barmilyen hussal finom, sot burgonyaval is.
    Majd varom , hogy izlett e, ha kiprobaltad:)

    Szep napot, szia!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm Ágnes! Majd jelentkezem.

    VálaszTörlés
  12. Sok szépet láttam és olvastam nálad. Köszönöm

    VálaszTörlés
  13. Helenka köszönöm! Gyere máskor is!

    VálaszTörlés