Isten hozott nálam!


Örülök, hogy meglátogattál, gyere máskor is!

2013. október 21., hétfő

Körömvirágos kecsketej szappan

Szappankészítési tudományom folyamatos fejlesztésre szorul, így sokat kísérletezgetek.......bizony előfordul, hogy nem olyan lesz mint amilyet elképzeltem, megálmodtam.
Most úgy tűnik sikerült egy jó kis "házi" szappant összehoznom. A kecsketejes szappant érzékeny bőrűeknek, bőrbetegségben szenvedőknek szokták ajánlani. Ezt a jótékony hatást egészítettem ki a kertemben termett körömvirág olajával. A leszedett virágszirmokat egy éjszakát hagytam szikkadni, majd befőttes üvegbe került, s felöntöttem extra szűz olívaolajjal. A többit rábíztam a meleg nyári napsugár jótékony hatására. Az első napokban az üveg tetején keletkezett  párát folyamatosan letöröltem, nehogy visszacsepegjen a nedvesség az olajba. Három-négy hét alatt a macerátum elkészült, melyet sűrű szövésű szitán egy tölcsér segítségével üvegekbe töltöttem. Ez a körömvirág olaj lesz a gyógykrémek egyik alapanyaga, s ebből tettem a szappanomba is. Került még bele kókusz olaj, ricinus olaj, napraforgó olaj, shea vaj, narancs és citromfű illó, extra ápolásnak kakaóvaj. 
Egy hónapja érik, még néhány nap és kipróbálhatom. Már nagyon várom!



12 megjegyzés:

  1. Hogy milyen varázsló vagy, biztos nagyon finom és jótékony hatásu lesz a bőrre.Körömvirág gyulladáscsökkentő és még kitudja mennyi mindenre jó. Erről jutott most nagyhirtelen eszembe. Régen divat volt körömvirágból és zsírból krémet csinálni amit én is kipróbáltam . Tároló edénynek egy üres tejfölös dobozt fogtam be amit a hűtőbe tettem letakarva. A lányaim még kb. 10 év körüliek voltak egyszer azt vettem észre hogy a kenőcsnek szánt dobozból fogy a tartalom. Akkor jöttünk rá hogy a nagyobbik lányom aki nagyon szerette a zsíroskenyeret ebből a kencéből kent a kenyérre. Ártani nem ártott neki de hogy mi mennyit nevettünk ezen és milyen sokáig emlegettük, azt mondta hogy finom volt. :-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon édes a történet! S elkísér benneteket egy életen át....lesz mit emlegetni még az unokáknak is!
    Egyébként még most is készítenek zsírból körömvirág kenőcsöt, a gyulladáscsökkentő hatás mellett még bőrnyugtató, fertőtlenítő, sebgyógyító hatással is bír. Felületi sebek, horzsolások is gyógyíthatók vele. Ekcémás, pikkelysömörös bőrre is ajánlják. Egyszóval ez egy "csodavirág"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudnál receptet adni körömvirág kencére? Érzékeny bőrű vagyok és nagyon rossz. Viszont a zsírt nem bírom a bőrömön.....:-(
      Előre is köszönöm:Kata

      Törlés
    2. Kedves Kata!Természetesen.Csak a zsír a gondod....vagy a zsíros,nehezen felszívódó krémekkel?
      Ennek a krémnek a receptje is zsíros hatású, de azért leírom:
      Kell hozzá kb 150 ml extra szűz olívaolajból készített macerátum. Ebben a bejegyzésben leírtam miként készítem nyáron. Van egy gyorsabb változata is.......egy kisebb lábosban vizet forralok....a tetejére egy hőálló edényt teszek....a lényeg, hogy ne érjen a vízbe. Ebbe az edénybe öntjük az olíva olajat,s annyi körömvirágot teszek bele, hogy még ellepje az olaj. lassú tűzön főzöm kb másfél órán keresztül,vigyázva, hogyaz olaj ne melegedjen 50 fok fölé. Ha kész hagyjuk kihűlni.....majd szűrőre helyezett gézen átszűröm....jól kinyomkodom. visszateszem a gőz fölé.......adok hozzá 20 gr méhviaszt.....ha felolvadt leveszem a gőzről és kihűlésig keverem. ha szeretnéd tehetsz bele néhány csepp illóolajat.Tartósítószert nem tartalmaz,Mivel vizet nem tartalmaz, így sokáig eláll.
      Remélem segítettem. ha esetleg gondot jelent az alapanyag csak írj.....szívesen küldök egy adag elkészítéséhez való mennyiséget.

      Törlés
  3. Nagyon szuper lehet ez a szappan! A fotó pedig csodás!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timi már alig várom,hogy kipróbálhassam. A fotó?.......Igyekszem,de a nagyfiamtól így is sok a kritika......ő tanulta,s hamar meglátja a hibákat.

      Törlés
  4. Egyenesen gusztusos! :-) És egészen biztosan hatékony, talán a tejben (vajban) fürdés :-) nyomán, még hatékonyabb, mint a sertészsíros kenőcs változat.
    A mi hűtőnkben olyan most is van még, anyukám időnként készít, a család meg használja.Nálunk is több fogyott,mikor kicsik voltak a lányok, (igaz nem kenyérre, de nagyon tetszett a sztori).
    Olyan "mindenrejó" fajta, én még a visszereimet is kenegetem vele időnként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika köszönöm szépen! A zsíros változat is ott csücsül a hűtőmben.....sőt az anyósomnak a viszér problémájára is adtam......de nehezen fogadja el.....azt mondja zsíros. Olívaolajjal is készítettem.....azt a gyerekek jobban kedvelik. Sőt csalánnal is kevertem.....az is jó........meg a rozmaringos csalános is.....szerintem. Majd szépen lassan felkerülnek a blogra is, de egyenlőre nagy az elmaradásom.

      Törlés
  5. Csak ámulok bámulok, milyen ízlésesen készítetted el, biztosan hatékony lesz, csak gratulálni tudok kitartó munkádhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Rózsa! Pont ma este beszélgettem a párommal,hogy a szappankészítéssel kapcsolatban folyamatosan merülnek fel újabb és újabb kérdések,problémák.......igyekszem megoldani,rájönni, de nem mindig sikerül....ilyenkor elbizonytalanodok. Szerencsére hamar helyreáll az egyensúly.......gyűjtöm a megválaszolatlan kérdéseimet....pénteken újból tanfolyamra megyek........melyekre megoldást is találunk.

      Törlés
  6. A szappan és fénykép gyönyörű !!!
    A kitartásod irigylésre méltó, de mint látjuk meg van a jutalma!
    Ha kipróbáltátok akkor is kérünk egy bejegyzést, hogy milyen érzés a fürdés ezzel a finom szappannal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ilona! majd jövök....s mesélek. Addig marad az izgatott várakozás.

      Törlés